A Piroska Szörp megédesíti a mindennapokat

A Piroska Szörp megédesíti a mindennapokat

Az embereknek a Piroska névről két dolog ugrik be. A farkas, illetve a szörp. A különbség a kettő között, hogy az első megkeseríti, míg a második megédesíti az életet. Valamint az, hogy az utóbbi nem mese! A Piroska szörp ugyanis valódi gyümölcsből kínál valódi élményt. És még mennyi mindent, azon is túl…

A tizennyolc ízben, cukorral, cukor nélkül vagy steviával készülő Piroska Szörpök a speciális gyártástechnológiának köszönhetően tökéletesen visszaadják a gyümölcsök eredeti ízét, zamatát. Nincs bennük tartósítószer és mesterséges színezék, csak a gyümölcs valódi íze és az valódi élmény. De a Piroska még ennél is többet kíván nyújtani. Ezért szerveztek egy milliós értékű nyereményjátékot tavaly év végén, és ezért álltak oda főtámogatóként ebben az évben a - válogatott kerékpárosokat is felvonultató – Kecskeméti Első Sor mellé.

Egymilliós nyeremény - Irány Bali!

Kaufman Zsanett mindig is imádta a Piroska Szörpöt, így aztán nagyon boldog volt, amikor harmincadik születésnapjára barátaitól kapott 30 üveg Piroskát, melyekből egy 30-as számot raktak ki az asztalon. Még nagyobb volt az öröme, amikor látta, hogy a kupakokkal nyerhet egy szódagépet, egy X-Box One-t, vagy egy nyaralást Balira. A fődíjról álmodni sem mert, a szódagépre hajtott, hogy kedvenc szörpjét azzal hígíthassa majd.

- Mivel a szódagép heti nyeremény volt, hetente, szisztematikusan töltöttem fel a kupakban lévő kódokat az oldalra. Nagyon szerettem volna megnyerni. Aztán egyszer csak csörögött a telefonom, és egy kedves hang azt mondta, gratulál, én nyertem meg a Piroska Szörp nyereményjátékának fődíját. Álomnyaralás Balin, költőpénzzel, egymillió forint értékben. Megköszöntem, de igazán nem is mertem örülni, nem nagyon akartam elhinni, mert soha nem nyertem még semmit. De amikor megláttam a nevem a Piroska weboldalán, na, akkor már ugráltam örömömben! – meséli Zsanett, aki barátjával utazik Balira április-május környékén.  – Fantasztikus lesz ez a nyaralás, ahol életem nagy álma is teljesülhet: mindig arra vágytam, hogy egyszer delfinekkel ússzak, és a Piroskának köszönhetem, hogy ez hamarosan megvalósulhat.

Piroska Szörp Kecskeméti ES - Irány az országút!

Amikor a Piroska Szörp felfedezte az ország egyik legdinamikusabban fejlődő kerékpáros sportegyesületét, a válogatott bringásokat is felvonultató Kecskeméti Első Sort, elhatározta, a csapat mellé áll főtámogatóként. Hiszen a Piroska számára is fontos a fiatalság, az egészséges élet, és maga is küldetésének tekinti a fiatalok felkarolását, edzési lehetőségének biztosítását, versenyeztetését.

- Évről-évre egyre komolyabb eredményeket érünk el, egyre többen ismerik a nevünket, így a Piroska Szörp képviselőinek sem kellett bemutatkoznunk, ők is tisztában voltak az eredményeinkkel. Amikor nyilvánosságra kerül az kapcsolatunk, az ország több kerékpáros vezetője és edzője is gratulált az új névadó szponzorunkhoz. Ez is bizonyítja, hatalmas elismerés, hogy egy ilyen országszerte ismert és kedvelt brand támogatóként mellénk állt. Segítségükkel az eddigieknél is komolyabb versenyekre is el tudunk jutni, mely által Kecskemét és a Piroska hírét is visszük. Mindez persze felelősség is, mely arra sarkall bennünket, hogy eredményeinkkel bizonyítsuk, méltók vagyunk a támogatásra.